2012. június 30., szombat

Június végi kertészkedés Magonc módra

Nyakunkon a július, a kert a sok júniusi eső miatt teljes dzsungel lett. Ideje volt elvégezni a szükséges munkálatokat. Hárman nekiláttunk és egyórás közös munkával rendet vágtunk a kertben. Első lépésben a teljesen felmagzott rukkolát kellett visszanyesni, nem igazán figyeltünk rá, hirtelen megnőtt és ha nem csipkedi az ember rendszeresen, kivirágzik és utána már keserű lesz az íze. Visszavágtuk és várjuk a finom friss hajtásokat.
A paradicsomra is nagyon ráfért a ritkítás, karózás, kötözés, a tövek már alig látszottak, az ágak összevissza dőltek a hatalmas, zöld paradicsomok súlya alatt. A kb. 1 méteres bambuszkarók erős támaszt fognak jelenteni számukra, ami reméljük egy gyümölcsöző kapcsolat alapja lesz. A karalábét és a céklát májusban csak úgy elszórtuk, amivel nincs is baj, csak utána nem egyeltünk. A céklákat most megritkítottuk, örömmel láttuk, hogy néhánynak már komoly gumója van. A karalábék viszont - vélhetően a nagy népsűrűség miatt -sajnos nem kezdtek el  gumót növeszteni, így azokat kiszedtük, nagyon úgy látszik, idén a  termelői piacról kell beszereznünk a vasárnapi húslevesbe valót. A tetvek szerencsére nálunk eltűntek, de itt egy módszer az elűzésükre. Jó kertészkedést!

paradicsom dzsungel

cékla és hagyma

kertészlányok céklával

kertészfiú a kemény munka és egy kis hűsítő fröcskölés után...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése